skip to main |
skip to sidebar
Zsolti és én is életünkben először repültünk.
Tudom butaság parázni, de ki nem teszi - ja a gyerekek... ők nem gondolnak bele ronda dolgokba. Igazából jó párszor lezuhantam képzeletbe... és azon gondolkodtam, hogy ki fogja felnevelni a gyerekeinket. Aztán leállítottam a kavargó gondolatokat és pozitívan kezdtem gondolni az "égben repülésre"... pont velünk nem... mi szerencsések vagyunk... oszt kész... Reggel... vagy is inkább hajnalban ébredtünk - lefeküdni aludni sok értelme nem volt... de hát minden kicsi pihenés számít, főleg, hogy tudtuk, hogy javarészt jövés-menésből fog állni a napi program...
A lányok állandóan kiabálnak, ha egy másik szobában vannak éppen és oda szeretnének hívni, mi több odaparancsolni engem. Többször is mondtam már nekik, hogy jól hallok, nem kell ordítani, kiáltozni. Egyik alkalommal vacsorátunk, Liza meg - mindig ilyenkor jön rá - kakilni, pisilni volt... és onnan kiáltozott, hogy kész vagyok. Zsolti meg visszakiáltott neki, hogy mit is kellene csinálnia.
Én meg kiakadtam:
- Minek állandóan kiáltozni?
Erre a kicsi Szonja kioktatóan, mutatóujját felemelve, szemöldökét felhúzva neki kezdett:
- Tudod, anyi, az emberek nem hallanak jól, azért kell hangosan beszélni.
(a kis tapasztalt... az oviban tuti túl kell mindenkit kiabálni...)
Szombaton már nekem is kezdődött valamiféle orrfolyás, ami vasárnapra tetőzött... és persze, ahogy lenni szokott elkezdtem szédülni... ez van, mikor a fülemre húzódik a nátha... meg az arc- és homloküregeimre. Igazán nem tudok visszaemlékezni, hogy mikor is kezdődött eme "produkció", de azt tudom, hogy gyerekként sohasem volt ilyen kínom, de felnőttként se... csak mikor már itt éltünk a "szélzugba"..., mert ugye itt mindig, gyakran, sűrűn fúj a szél, na meg amióta megvannak a lánykák...
Lizát csütörtök délután úgy hoztam el az oviból, hogy az orra folyamatosan csurgott... és sorozatokat tüsszentett... ez nagyon nem tetszett nekem... reggel még semmi baja nem volt...
Így pénteken itthon maradtam velem... és el is vittem megmutatni a doktornéninek... a füle volt egy kicsit piros... ennyi... na meg tüsszögött és folyt az orra.
Szóval az egész pénteki nap arról szólt, hogy fújtunk, fújtunk és fújtunk... pár 100 zsebkendőt tele... délutánra már apadt a dolog... és azt mondta, hogy jól érzi magát... és menjünk néptáncra... felnőtt néptáncra... Kedden is voltunk, akkor csak nézelődtünk... a csajsziknak nagyon tetszett... A Lizának ne tetszene, néptáncra menne minden nap, ha nemcsak szerdán lenne az oviban...
Most a pénteki a "nagy teremben" volt, ahol színpad is van. Szonját vonzotta a színpad, állandóan fellépcsőzött, körbejárta, toppantott párat... és azt mondta: fiúk, lányok ide nézzetek. Liza is felment körbejárta és lejött... részéről ennyi. Szonja meg folyamatosan vissza-vissza tért... Frici papa már többször mondta, hogy figyeljem meg, színésznő lesz ebből a lányból... óóó... mily nehézségek elé nézünk...
Az elhatározás már elég régi... Van vagy két éve, hogy folyamatosan szóba hozzuk a témát az Adéllal... és most úgy tűnik, hogy elérkezett az idő és már nem csak elhatározás a futás... hanem tetté alakul... Eddig 3-szor voltunk futni... ebből kétszer este 8 után, mikor a gyerekek már az igazak álmát aludták... hidegben, ködben... na és egyszer vasárnapi ebéd után. Nekem az volt a legnehezebb... teli hassal nehéz futni...
Azon, hogy merre futunk, sokat gondolkodtunk... most egyenlőre marad a beton út, kivilágított utcák...
Az egyszeri napközbeni futás alkalmával találtunk egy tuti helyet... autó forgalom nincsen arra... (igaz világítás sem, ezért lehet, csak világosban arra futni)
Liza ma olyat mondott amin csak mosolyogni lehet... és persze megjegyezni és leírni:
- Anyi, én nagyon szeretlek téged, csak egy baj van, balkezes vagy.
Márti mami felajánlotta, hogy a lányokat szombaton reggel odaviszem hozzájuk... és ott lehetnek egész nap, na és persze ott is alhatnak... Liza és Szonja nagyon örültek a dolognak... Szonja múltkor nehezen aludt el és nyugtalanul pihent... ingajáratban jött-ment, mindig valami ürüggyel a mamit magához szólította... DE MOST... fél kilenckor elaludt... és aludt reggelig... bár annyira nem is kérdeztem meg a mamit erről... talán a franciaágyban is csicsikált kicsit... bár kitudja, lehet, hogy a mami annyira lefárasztotta őket, hogy ereje nem volt kínlódni CSAK ALUDNI... Napközben kétszer is voltak sétálni a friss levegőn, amiről ugye köztudott, hogy fárasztó hatású a gyerekekre... (jó értelemben)
és ez nekünk is jó volt... kis pihenés... kicsit ketten...
köszönjük...
Vasárnap ebédre mentünk a mamiékhoz... a két kicsi lány örült nekünk... Liza meg még ebéd után is ott maradt... Kornéllal, Flórival sátraztak... vagyis jobban mondva... BUNGIT ÉPÍTETTEK...
Éjszaka kicsi lánykám kutyaszerű hangokat adott ki magából... elég erőteljesen... én meg beijedtem, mert az ugatás egy gyerek torkából ijesztő... Így reggel megvonván tőle az oviba menés lehetőségét... elvittem vala a gyerekorvoshoz... aki meghallgatta vala a tüdőhangját és belenézett vala a torkába... és mindent rendben talált vala...
Nekem Zsolti mesélte, Zsoltinak meg az Ági óvó.
Szonja az oviban a termük galériáján játszott... fent van a kis konyha a játék ebédlőasztal... a babák és babaruhák. Szonja rendetlenséget hagyott maga, maguk után... Ági óvó meg megjegyezte, hogy nem így kell... aki szétpakolt, annak rendet is kell raknia.
Valószínű Szonja eltűnt... majd egyszer csak megjelent és közölte az Ági óvóval, hogy VARÁZSLAT TÖRTÉNT fent a galériában... felmentek megnézni... és REND lett... Szonját beállították a kör közepébe és megtapsolták... (el tudom képzelni az arcát... zavarban is lehetett, mosolygott és huncutul nézhetett)
Kaptunk egy meghívót - persze szóban előtte már egyeztettünk, hogy nehogy más meghívást elfogadjunk - a Pattiéktól, hogy szeretettel várnak egy szilveszteri bulira...
Elkavartam valahova a meghívót... de amint megtalálom leírom a szövegét... nagyon viccesen volt megfogalmazva...
Az igazat megvallva nagyon nem volt kedvem menni... na nem a társaság miatt... csak vannak napok, amikor semmihez nincs kedve az embernek. Sajnos ez is így kezdődött. Legszívesebben itthon maradtam volna és csucsukáltam volna az ágyikómba... és Zsolti meg felébresztett volna koccintani, oszt visszazuhantam volna az ágyba...
Na így indultam neki... persze ezt Zsoltinak sem vallottam be...
A BULI NAGYON JÓL SIKERÜLT...
(lehet, hogy így volt jó, mert ha túl sokat vártam volna a dologtól, akkor csalódok... így meg...)
SZUPER VOLT...
