skip to main |
skip to sidebar
Járok festeni... kéthetente csütörtökön... Jó lenne hetente... bár ezt a tevékenységet minden nap el tudnám képzelni magamnak.
Most az akvarell technikáját tanuljuk... vagyis csak én vagyok rákattanva... a többieknek nem jön be annyira, mint nekem. Edit szerint az egyik legnehezebb technika. Máshogyan kell hozzákezdeni egy ilyen képhez, mint egy akril, tempera vagy olajképhez... ezeknél, mivel fedőfestékek van lehetőség a javításra... mivel fedik egymást... valamint a legvégén kell a csúcsfényeket felvinni.
Az akvarell pont az ellenkezője... nagyon át kell gondolni, hogy hol lesznek a legvilágosabb részek, mert itt fokozatosan kell felvinni a rétegeket a világostól a sötét felé haladva. Az akvarell nem fedőfesték, tehát javítási lehetőség nincsen... Na engem pont ezek a nehézségek vonzanak.
Annyi, de annyi rajzot tudnék felpakolni ide... ám azokat először le kellene fényképezni... és lenne velük elég munka... egyenlőre mappákba gyűjtöm... és majd időt szakítok rá, hogy felkerüljön egy-kettő ide.
Liza nagyon szeret rajzolni és tud is. (szeretném ha ő...)
Szonja meg persze, ha látja, hogy a testvére rajzol, akkor ő is neki kezd... ő is tud... látván a kiscsoportosok mappáit... így tudom hasonlítani a korosztályához.
Zsoltit, hogy kíméljem... a lánykáinkat magammal vittem néptáncra. Érdekes felállás ez ilyenkor, pörgős kislányok, akik nem tudnak megülni a fenekükön, ha másokat is mozgásban látnak. Ez felfokozódik és, mint akiknek zabszem van a fenekükben, pörögnek, forognak, nyüzsögnek. Voltak ott más gyerekek is, persze testvér nélkül. Gondolkodtam... ha Liza vagy Szonja egyedül lett volna, akkor ők is külön-külön nyugisan elüldögéltek volna. Ám így felpörgették egymást... és persze engem is. Végkövetkeztetésem: nagyon fárasztó ez így.
Most e téma körül forognak, pörögnek, száguldanak, cammognak a gondolataim.
Milyen táplálék tartalmazza eme alkotóelemeket és mekkora mértékben... sok helyen kutakodtam... és sok felfedezést tettem e témában...
itt közlöm MAJD...
Nem szoktam a Zsoltiról írni... magamról is keveset... de most... egy kicsit mégis...
Az a fránya hasmenés. Eddig nem okozott "ez a dolog" nagy gondokat, ám most sajnos igen. Zsolti hajnali 3-ra arra ébredt, hogy nyom a mellkasa, fáj a szíve... 5 óra körül még mindig kínlódott. Majd adtam neki MagneB6-ot... végül elmentünk EKG-t csináltatni... és a házi orvoshoz, aki rögtön beküldte Óvárra a sürgősségire... vérvétel, EKG, vérnyomásmérés... (nem voltam ott...)
Kiderült, hogy a szíve okés... a gond a magnézium-, kálium- és kálciumhiány miatt van, ami a hasmenés következtében alacsony szintre esett. 2 órás infúzió... oszt jöhetett haza...
Most pótoljuk a magnéziumot és a többit... és pihennie kell.
Végre eljött a nap. Liza drága visszafelé számolt egy ideje, hogy mennyit is kell aludni még a farsangig...
...
Liza érdekes dolgokra figyel fel...
- a gyűrű alakú gabonapehely a méhecskéknek hulla-hopp karika vagy úszógumi
- - Anyi mekkorák a törpök és a tündérek?
- etwas - wasser - ez a kettő ugyanaz, ja nem azt akartam mondani, hanem hasonló
Néptáncon voltam (kedd délután)... mikor érkezett a telefonhívás, hogy száguldjak haza ezerrel, mert Szonja és Liza egymásnak futottak és Liza szájából dől a vér. Ugye, ha nem látja az ember a sérülést, akkor nem igazán tudja elképzelni, hogy mit is jelenthet az, hogy dől a vér... mert ugye minden relatív... ami az egyiknek kevés, az a másiknak sok...
Egy szó mint száz siettem haza, ahogy tudtam. Zsolti szerencsére elkezdte jegelni a duzzanatot... megnézni nagyon nem nézte meg, csak lemosta folyóvízzel és elkezdte a hűtést... ami nagyon ügyes húzás volt tőle... Ilyen esetekkel inkább én találkozom, mivel többet vagyok a gyerekekkel... de ő is tudta mi a teendő... és ez már fél siker volt.
Megnéztem a sérülést elemlámpával... a felső ajkán belül sérült meg a szája... vékony bőr, hajszál erek... persze, hogy ömlött a vér... baleseti sebészet kizárva... nem volt repedés, "szakadás"... Azért Adélt áthívtam, hogy ő is állítson fel diagnózist... Még egy órát jegeltük, aztán aludt a kicsike reggelig.
A szerdai nap az OVIS FOTÓZÁS napja volt... Tudja az én kislányom, hogy mikor kell harci sérülést begyűjteni... Szerencsére nem volt olyan feltűnő a duzzanat... én láttam... és esetleg, ha valaki tüzetesebben megnézte, akkor az is észrevette. Kicsit csőrike formája volt a felső ajkának, de csak ennyi.
Liza hétfő reggel "elment" az oviba... és mivel Szonja hányt... majd a kórházban voltunk... Zsolti meg jó náthásan itthon, ezért Liza a Márti maminál aludt... és ez folytatódott egészen addig, amíg alkalmasnak találtuk a hazajövetelét... persze az is közrejátszott, hogy a maminak csütörtök délután programja volt... Így Liza csütörtökön fél négy után érkezett haza az oviból... vidáman, mosolygósan, bújósan. Hiányzott nagyon a kicsi - már nem is annyira kicsi, hanem inkább nagy - lány.
Most már van összehasonlítási alapom (sajnos)... hogy melyik lányka, hogyan viseli a kórházi létet... Liza előtt le a kalappal... szuperül viselte azt a kettő alkalmat, mikor bent kellett lennünk... (bár engem az is megviselt). Szonja ellenben nagyon nehezen, nyűgösen, akaratosan viselkedett, bár jó pár óra alvás után, kisangyal volt.
Egészen hétfő hajnalig semmi előjele nem volt a dolognak... aztán hajnali 6-kor a Szonja kidobta a taccsot... és 9 óráig többször is... és még hasmenés is társult a dologhoz... Egy jó darabig csak itattam... majd kapott 2 ropit... ám 12-kor megint kijött belőle minden... és ez még egy darabig így folytatódott... majd este 6-kor már a kórházban voltunk, mert úgy tűnt nem akar megállni a hányás... Ott vizeletcsíkkal megnézték az aceton szintet a pisiben... ami egy kereszt volt... így csak jó cukros teát (kicsi citrommal ízesítve) kapott a Szonja 10-15 percenként egy kortyot... majd két kortyot, majd szívószállal... és éjfél előtt megint kiadta, ami bement... Majd egy óra elteltével megint kortyonként lehetett neki kezdeni a dolgoknak... sikerült... délután 3 után hazaengedtek... ha bármi gond lenne, menjünk vissza... felkiáltással...
Zsolti és én is életünkben először repültünk.
Tudom butaság parázni, de ki nem teszi - ja a gyerekek... ők nem gondolnak bele ronda dolgokba. Igazából jó párszor lezuhantam képzeletbe... és azon gondolkodtam, hogy ki fogja felnevelni a gyerekeinket. Aztán leállítottam a kavargó gondolatokat és pozitívan kezdtem gondolni az "égben repülésre"... pont velünk nem... mi szerencsések vagyunk... oszt kész... Reggel... vagy is inkább hajnalban ébredtünk - lefeküdni aludni sok értelme nem volt... de hát minden kicsi pihenés számít, főleg, hogy tudtuk, hogy javarészt jövés-menésből fog állni a napi program...
A lányok állandóan kiabálnak, ha egy másik szobában vannak éppen és oda szeretnének hívni, mi több odaparancsolni engem. Többször is mondtam már nekik, hogy jól hallok, nem kell ordítani, kiáltozni. Egyik alkalommal vacsorátunk, Liza meg - mindig ilyenkor jön rá - kakilni, pisilni volt... és onnan kiáltozott, hogy kész vagyok. Zsolti meg visszakiáltott neki, hogy mit is kellene csinálnia.
Én meg kiakadtam:
- Minek állandóan kiáltozni?
Erre a kicsi Szonja kioktatóan, mutatóujját felemelve, szemöldökét felhúzva neki kezdett:
- Tudod, anyi, az emberek nem hallanak jól, azért kell hangosan beszélni.
(a kis tapasztalt... az oviban tuti túl kell mindenkit kiabálni...)
Szombaton már nekem is kezdődött valamiféle orrfolyás, ami vasárnapra tetőzött... és persze, ahogy lenni szokott elkezdtem szédülni... ez van, mikor a fülemre húzódik a nátha... meg az arc- és homloküregeimre. Igazán nem tudok visszaemlékezni, hogy mikor is kezdődött eme "produkció", de azt tudom, hogy gyerekként sohasem volt ilyen kínom, de felnőttként se... csak mikor már itt éltünk a "szélzugba"..., mert ugye itt mindig, gyakran, sűrűn fúj a szél, na meg amióta megvannak a lánykák...
Lizát csütörtök délután úgy hoztam el az oviból, hogy az orra folyamatosan csurgott... és sorozatokat tüsszentett... ez nagyon nem tetszett nekem... reggel még semmi baja nem volt...
Így pénteken itthon maradtam velem... és el is vittem megmutatni a doktornéninek... a füle volt egy kicsit piros... ennyi... na meg tüsszögött és folyt az orra.
Szóval az egész pénteki nap arról szólt, hogy fújtunk, fújtunk és fújtunk... pár 100 zsebkendőt tele... délutánra már apadt a dolog... és azt mondta, hogy jól érzi magát... és menjünk néptáncra... felnőtt néptáncra... Kedden is voltunk, akkor csak nézelődtünk... a csajsziknak nagyon tetszett... A Lizának ne tetszene, néptáncra menne minden nap, ha nemcsak szerdán lenne az oviban...
Most a pénteki a "nagy teremben" volt, ahol színpad is van. Szonját vonzotta a színpad, állandóan fellépcsőzött, körbejárta, toppantott párat... és azt mondta: fiúk, lányok ide nézzetek. Liza is felment körbejárta és lejött... részéről ennyi. Szonja meg folyamatosan vissza-vissza tért... Frici papa már többször mondta, hogy figyeljem meg, színésznő lesz ebből a lányból... óóó... mily nehézségek elé nézünk...
Az elhatározás már elég régi... Van vagy két éve, hogy folyamatosan szóba hozzuk a témát az Adéllal... és most úgy tűnik, hogy elérkezett az idő és már nem csak elhatározás a futás... hanem tetté alakul... Eddig 3-szor voltunk futni... ebből kétszer este 8 után, mikor a gyerekek már az igazak álmát aludták... hidegben, ködben... na és egyszer vasárnapi ebéd után. Nekem az volt a legnehezebb... teli hassal nehéz futni...
Azon, hogy merre futunk, sokat gondolkodtunk... most egyenlőre marad a beton út, kivilágított utcák...
Az egyszeri napközbeni futás alkalmával találtunk egy tuti helyet... autó forgalom nincsen arra... (igaz világítás sem, ezért lehet, csak világosban arra futni)
Liza ma olyat mondott amin csak mosolyogni lehet... és persze megjegyezni és leírni:
- Anyi, én nagyon szeretlek téged, csak egy baj van, balkezes vagy.
Márti mami felajánlotta, hogy a lányokat szombaton reggel odaviszem hozzájuk... és ott lehetnek egész nap, na és persze ott is alhatnak... Liza és Szonja nagyon örültek a dolognak... Szonja múltkor nehezen aludt el és nyugtalanul pihent... ingajáratban jött-ment, mindig valami ürüggyel a mamit magához szólította... DE MOST... fél kilenckor elaludt... és aludt reggelig... bár annyira nem is kérdeztem meg a mamit erről... talán a franciaágyban is csicsikált kicsit... bár kitudja, lehet, hogy a mami annyira lefárasztotta őket, hogy ereje nem volt kínlódni CSAK ALUDNI... Napközben kétszer is voltak sétálni a friss levegőn, amiről ugye köztudott, hogy fárasztó hatású a gyerekekre... (jó értelemben)
és ez nekünk is jó volt... kis pihenés... kicsit ketten...
köszönjük...
Vasárnap ebédre mentünk a mamiékhoz... a két kicsi lány örült nekünk... Liza meg még ebéd után is ott maradt... Kornéllal, Flórival sátraztak... vagyis jobban mondva... BUNGIT ÉPÍTETTEK...
Éjszaka kicsi lánykám kutyaszerű hangokat adott ki magából... elég erőteljesen... én meg beijedtem, mert az ugatás egy gyerek torkából ijesztő... Így reggel megvonván tőle az oviba menés lehetőségét... elvittem vala a gyerekorvoshoz... aki meghallgatta vala a tüdőhangját és belenézett vala a torkába... és mindent rendben talált vala...
Nekem Zsolti mesélte, Zsoltinak meg az Ági óvó.
Szonja az oviban a termük galériáján játszott... fent van a kis konyha a játék ebédlőasztal... a babák és babaruhák. Szonja rendetlenséget hagyott maga, maguk után... Ági óvó meg megjegyezte, hogy nem így kell... aki szétpakolt, annak rendet is kell raknia.
Valószínű Szonja eltűnt... majd egyszer csak megjelent és közölte az Ági óvóval, hogy VARÁZSLAT TÖRTÉNT fent a galériában... felmentek megnézni... és REND lett... Szonját beállították a kör közepébe és megtapsolták... (el tudom képzelni az arcát... zavarban is lehetett, mosolygott és huncutul nézhetett)
