skip to main |
skip to sidebar
Az éjszaka nem sikerült számomra jól, és mint megtudtam a Zsolti sem aludt jól...
A lányok egy nagy franciaágy méretű felfújható gumimatracon aludtak... ami elég nagy két kisgyerek számára, főleg, hogy keresztben feküdtek rajta... Liza "ügyesen" alszik már, értve ezt úgy, hogy nem forgolódik, mint a ringlispil (megnéztem így írják ezt a szót)... Szonja ellenben még nem tuti ez ügyben... Az éjszaka folyamán többször koppanásra ébredtem - na nem kell megijedni, 20 cm magasról landolt vagy inkább pördült le - és a martac mellett - mindig más pontokon - találtam rá a parkettán... ezt a műveletet többször is megcsinálta... visszatettem, betakargattam a lánykát... Ő ebből semmit nem érzékelt, legalábbis nem ébredt fel, hanem a parkettán aludt tovább. Ellenben én nem aludtam ki magamat. Úgy tűnt, hogy félóránként ébredek... ami lehet, hogy csak óránkénti ébredés volt.
Délelőtt elmentünk sétálni Vácon... A cél is meg volt, szerettem volna a Lizának atlétát venni, vagyis inkább a lányoknál ezt trikónak mondják, mert hát a meglévőket kinőtte... állandóan kicsúszik a nadrágjából és kilóg a dereka... A séta nagyon jó volt. Liza nagy platánfaleveleket gyűjtött és talált egy madzagot, vagyis inkább kettőt a földön és ráköttette a levélcsokrokra... majd a két madzagot egybe, így nyakba akasztva lehetett cipelni...





Mikor hosszabb autóútra indulunk mindig várjuk a Zsoltival a kérdést: Anyi, mikor érünk már oda? Általában még Jánossomorján válaszolni kell rá, ám most egészen az Óvári autópályáig kibírták... és csak matricavásárlás közben tették fel. És jelentem csak egyetlen egyszer álltunk meg, akkor pedig elintéztük az összes elintéznivalót, ettünk, ittunk és pisiltünk... Következő állomás Óbuda... Éva mamáék... Ilyen még nem volt. Bár Szonja Budaörsnél közölte, hogy pisilnie kell... mi úgy tettünk, mintha meg sem hallottuk volna... (ronda dolog... tudom) mert hát kicsikénk előző alkalommal 6-7-szer is megállított minket, ám a produktum elmaradt és csak mosolygott, hogy mégsem kell...
Mamáéknál kevéske időt voltunk... vasárnapra terveztük a visszaút alkalmával a hosszabb ottlétet. Ebédre a mama megígérte - persze nem 100 %-osan mondta -, hogy lesz túrós palacsinta... hát az elmaradt... a lányok csak meggylevest ettek ebédre... kétszer is kértek belőle... a másodikat kihagyták... és folyamatosan mondták a mamának, hogy hú ez milyen finom... Ebéd után a Zsoltival egy dekorációs boltban (gazdabolti) árubeszerzést hajtottunk végre... a lányok meg a mamával, papával, Henrikkel jól elvoltak... Mikor megérkeztünk palacsinta illat szállt a levegőben... mmm...
Gabiékhoz Vácra 5 óra előtt érkeztünk meg, elkerülvén a péntek délutáni dugókat... Zsolti ötlete volt... és milyen jó ötlet... gyorsan suhantunk... nem araszoltunk...
Kéthetente enyém a csütörtök - festeni megyek-, ami nagyon nehezen jön össze. Mármint olyan szempontból, hogy Zsoltinak mindig akkorra jelentkezik be valami munka utáni szállító... aki árut hoz neki... De sebaj... múltkor vittem magammal a lányokat. Érdekes felállás... ők ügyesen elvoltak, csak éppen engem nem hagytak dolgozni... Rajzoltak, ettek, pisilni kellett... festettek vízfestékkel, elfogyott a papír, majd temperát kértek... kiborult a víz... és még sorolhatnám. Én meg, mint egy keljfeljancsi ugráltam nekik. Tanulság... többet ilyet nem. Ha nem jön össze, hogy elmenjek, akkor inkább kihagyom.
Ma is volt festés... persze megint nem alakult jól a dolog - Zsolti szempontjából, hogy ráérjen... mert gyümölcsfa szállítmányt várt... Elhoztam a lányokat az oviból... egyszer csak kopogtattak az ajtón... Kornél... oké átmegyünk... legalább a lányoknak legyen jó a délutánjuk, ha már nekem megint elúszott a programom... Aztán Zsolti telefonált, hogy csúszik, mert még nem érkezett meg a fickó... Erre Adél hallván a dolgot... mondta, hogy menjek el nyugodtan, majd a Zsolti munka végeztével elviszi haza a lányokat, addig eljátszanak a két fiúval.
A kontrasztot festettük... piros és zöld... akril festékkel...
Liza ma reggel - az előszobában kabátvétel közben - kiadta a parancsot...
- Szeretnék még 3 testvért. Szeretném, ha öten lennénk testvérek.
Miután a reggel elég döcögősen alakult... lassan öltözködtek, lassan tudtuk őket öltöztetni... ezért a válaszom:
- Na persze, akkor öltöztethetnénk 5 gyereket.
- Anyi, én már nagy vagyok, majd én öltöztetném a kicsiket... és megtanítanám őket két lábon ugrálni.
- Igen? Jaj, de jó.
- Menj el ahhoz a bácsihoz (szülész-nőgyógyász) és ahhoz a nénihez (szülésznő) és mond meg nekik, hogy tegyenek a pocakodba még 3 babát.
- Igen Liza? - és én már gurultam is a nevetéstől... (Hát nem tudom, apád örülne-e neki?)
a lényeg... jó kedvvel hagytuk el a házat...
(és még most is ezen nevetek, ahogy írom)
A lányok a fülbevalóim, gyűrűim között kutakodtak... párosították, rendezgették őket... Jól el voltak, én meg közben a szárítóról leszedett ruhákat hajtogattam...
- Anyi, ez a te házassági gyűrűd? - kérdezte Liza a karikagyűrűmet szorongatva a kezében.
- Igen.
- Majd nekem adod, ha nagy leszek?
- Nem, Liza, az az enyém... Majd kapsz te saját házassági gyűrűt egy fiútól...
- Jó, de nem költözök el itthonról...
- Oké - válaszoltam neki...
- Akkor én majd feleségül veszek... mondta a kicsi lány...
- Ó... nem Liza te férjhez mész...
- Igen, jó...
- Ki lesz a férjed? - kérdeztem tőle nagy komolyan...
- Hát... a Kata Tamása... - válaszolta ő is nagy komolyan...
- Igen...? (a lányomnak a 30 évvel idősebb pasik jönnek be? ...hahaha...)
- A Kata ennek biztosan nagyon örül majd...
... és itt bekapcsolódott a Szonja is a beszélgetésbe, aki eddig hallgatott...
- Jó... nekem meg a Norbi... (én így az Edit férjére gondoltam)... de a kicsi lány folytatta... és kiderült, hogy ő egy ovistársa felesége lesz... Erre a Liza is változtatott férj jelöltjén...
- Akkor nekem meg a Dávid... (csoporttársa).
na Kata... ehhez mit szólsz... ez az én sztorim számodra...
Nőnek a lányok, mint a bolond gomba...
A napokban azon kaptam magam, hogy veszettül kutatok hosszú ujjú felső után a Liza szekrényében és alig lelek valamit... ugyanis időközben folyamatosan "átvándoroltak" a ruhák a Szonja szekrényébe... Lizának meg csak 2-3 hosszú ujjú felsője maradt (ami nem pulcsi és nem is kardigán)... a mosási gyorsaságom meg hát nem győzte a tempót (Liza napi egy felsőt pecsétel le)... bevárom mindig a hasonló színeket... Szóval kezdett nehézzé válni a helyzet e téren... így hát (nem vártam meg, míg bejutunk Győrbe az angol használtba, ahol tuti ruhák vannak, tuti jó áron) vettünk egy pár felső részt Óváron... (itt és ott) Most egy időre vége a kutatásnak.
A másik nagy felfedezésem meg az volt, hogy kezdenek egybenőni a lányok... (nagy felfedezés mi...) Liza 110-116-os ruhákat hord, Szonja meg 98-104-eseket... Nagy felfedezésem már egy ideje feltűnt a körülöttem lévőknek, élőknek, mert úton útfélen mondogatták, hogy ó... mekkorák már a lányok... és mintha ikrek lennének (na ez egy kicsit túlzás szerintem... bár valószínűsítem, hogy a hasonlóságuk is közrejátszik az észrevételeken)... na meg hogy nemrég születtek... (óóó... de már régen... 5 és fél év az sok... és lassan a 3 és fél is... ám az idő rohan)...
Zsolti a napokban vett gránátalmát... Ha van itt a boltban, akkor mindig veszünk egyet, mert mindannyian nagyon szeretjük... Furcsa egy gyümölcs azzal a sok kis maggal - amik szétpukkannak a fogak között - és nagyon finom is...
Én meg tegnap találtam szárzellert a boltban... már csütörtök este is azt ettük vacsorához... a lányoknak is tetszik... bab alakú zöld, kis ropogós szeletkék... eszik lelkesen...

Liza itthon... csütörtök éjszaka belázasodott... gyógyul... én meg ápolom testét... lelkét...
Katinka behívott... hogy beszéljünk a Lizáról... ma én mentem a "foglalkozásra" (ami nagy részt játékból áll)... Liza oké... idén évkezdéskor (ovikezdéskor) ennyi "oldás" kellett neki... (3-4 foglalkozás)... Mondtam neki, hogy mostantól nem járunk a Katinkához... szomorú volt...
Szonja ma megkaparintott egy pici számológépet, amit az asztalon felejtettünk... Nyomkodott már ilyet... de ma nagyon elemében volt...
-Ezt nézd api, ez az én nyomtatóm...
Ez egy nagyon jó kérdés...
Én hiszek abban, hogy a baba, aki megszületik, megszületett hozzánk... saját maga választott ki minket, hogy mellettünk megtanuljon, megtapasztaljon valamit, amit eddig még nem sikerült neki... illetve, hogy minket szülőket megtanítson olyan dolgokra, amiket még nem tapasztaltunk meg eddigi életünkben.
Két lánykánk egészen más természet... a nagyobbik - Liza - érzékeny lányka, könnyen sírva fakad, ha megbántják - akár szóban, akár tettel, nagyon jó megfigyelő, nagyon okos...
- Anyi, az oviban a ... nevű kisfiú már öt éves és nem tud számolni, azt mondja, hogy egy, négy, hat, hét, kilenc... és enni sem tud szépen... és rajzolni sem tud... csak krisz-kraszokat...
- Biztosan a mondókákat jegyzi meg ügyesen. Mindenkinek más dolog megy jól... - válaszoltam neki.
- Anyi, azokat sem tudja megjegyezni.
- Majd biztosan lesz, amit jobban tud másoknál...
Liza a mondókákat ügyesen megjegyzi "szinte" előszörre... rajzolni nagyon szépen rajzol... (ez nem elfogultság, látom a körülötte lévő ovistársak rajzait)... számolni is ügyesen számol... - Múltkor, mikor itt volt Éva mama, akkor többször is elszámolt százig, persze a tizes váltásoknál (30,40...) kezdetben segített neki a mama, de egy idő után ment egyedül is neki... Most meg az összeadásokat favorizálja... én nem erőltetek semmit... az oviban biztosan foglalkoznak vele valamennyit a nagycsoportosok... ő meg figyel... 4+4 = az 8... 5+5 = ... 12... -Számold utána kis lányom... (hibák előfordulnak... :-))
Szonja meg... kis vagány... a csupa pozitív kisugárzás... mosolyog, kedves, közvetlen... megpuszilja az ovónénit reggel, megölelgeti... szereti ha simogatják... szinte mindenhol feltalálja magát (persze kivételek vannak, mert azoknak lenniük kell)
Múltkor az egyik anyuka mondta, hogy a kicsi fia látta a Szonját és engem a helyi tv híradóban... és ezt mondta...
- Apa, gyere gyorsan itt a Szonja, az én barátom, az a mosolygós, aranyos kislány... és fülig ért a kisfiú szája...
Így hát mindkét gyerekünktől valami mást kell ellesnünk, megtanulnunk és segítenünk őket a hiányosságaik - amik mindenkinek vannak - pótlásában, fejlesztésében... kiegyenlítésében
Sajnos a hétvégén két alkalommal is előkerült a kés, és nem konyhai teendők végzéséhez kellett, hanem a Szonja homlokához... jó nagy széles pengéjű kés... púp ellen... A kicsi Szonja annyira, de annyira szeleburdi, hogy HIHETETLEN... Zsoltival megbeszéltük eme dolgot és több összetevőre visszavezetve megállapítottuk, hogy nem csak a szeleburdisága az oka ennek a sok esésnek... hanem többek között, hogy állandóan leveszi a papucsát, szandálját, benti cipőjét... (éppen azt, ami a lábán van) és zokniban rohangál és elcsúszik a laminált parkettán... valamint, hogy Liza nem érzékelvén eléggé, hogy a Szonja bizony kisebb (méretre) és persze két évvel fiatalabb, belé kapaszkodik rendesen... és borulnak...
így hát púp ellen nyomtunk rendesen...


Lizát még szeptember elején felírattam, beírattam néptáncra, ami az óvoda keretein belül "működik". Egy néptánc oktató foglalkozik a gyerekekkel... Ma délután, mikor mentem értük, Liza fülig érő mosollyal fogadott és mesélte, hogy ő mennyit ugrált és néptáncolt és jól kifáradt... és nagyon jó volt... és 10 lány volt meg egy fiú... a Dávid az ő barátja... és az elején be kellett mutatkozni a tánc tanító néninek... és így csináltunk (mutatta)... meg így... és volt szobros játék, ha elhallgatott a zene, szoborrá kellett változni... és Liza győzött és a Mirtill...
szóval így...
bejött a kicsi lánykának a tánc...
megérett rá...
titkon reméltem, hogy tetszeni fog neki...
Egy "nagy bánatom" van... mostanában nem fényképezek... sajnos elfelejtem elővenni... vannak ilyen időszakok... és most ez ilyen, de nagyon...
egy-kettő készül persze... csak le kellene tölteni a fényképezőről... de az is elmarad...
Kicsi lánykám mostanában kimaradt a bejegyzések nagy részéből, pedig...
Nagyon ügyes az oviban... az Ági óvónénije el van ámulva, milyen ügyes és jó evő ez a kicsi lányka... na és nem válogatós... ebéd alkalmával a levesből 3-szor kért, a másodikből 2-szer (ez a mai nap volt... de máskor is repetázik)... és egyáltalán nem látszik rajta...
A mondókák... annyi, de annyi új mondókával tér haza a kicsikém... majd megfigyelem, feljegyzem és leírom ide...
• a cseresznye jeléhez tartozó mondóka
Megérett a cseresznye
Piroslik az ágon
Ezer piros csengettyű
csilingel a fákon.
vannak vonatozós mondókák is... kettő...
(figyelek és majd leírom)...
...
Éva mama... ugye itt... a lányok meg csak őt akarják, mert tudják, hogy véges az idő... és a mama pár nap múlva hazamegy... és addig kell vele lenni folyamatosan, ameddig itt van... ilyenkor én mellőzve vagyok, amit nem bánok... mert végre jut időm TAKARÍTANI... és olyan dolgokat rendbe rakni, amiket jó ideig csak görgetek magam előtt... na ez a mai nap erről szólt... a lányok meg mamáztak... ezt-azt játszottak, sétáltak, gesztenyét, diót gyűjtöttek... és még ki tudja mi mindent csináltak...
A mai nap bővelkedett történésekben... nem mintha a többi nap nem lenne történésekkel teli... nehezen érek mostanában ide, és ha ideérek akkor is jó kis csúszásokkal...
- ma érkezett meg Éva mama
- ma volt a tökfesztivál...
és e kettő dolog éppen elég volt, hogy nyüzsgés legyen...

Csuhé babát vagy inkább angyalkát készítettünk a lánykákkal a tökfesztiválon... nagyon jól sikerült (így miután kiszáradt)... már akkor is tetszett... most meg nagyon tetszik...
A Lizát meg akarta a JTV stábja interjúvolni, de ő éppen a nyuszi formáját hozta... és visszabújt a csigaházába... Odanyomták a szája elé a mikrofont és ettől berezelt... láttam rajta, hogy éppen válaszolt volna... de az a buci nem tetszett neki...
Szonja majd két év múlva ilyen helyzetben simán elkezdi nyomni majd a szöveget... lehet, hogy most is elkezdte volna nyomni, de nála nem próbálkoztak.

A magasabb angyalkát Liza és Éva mama készítették, a kisebbet Szonja és én... bár Szonja leginkább a rafia darabolásában vett részt... vágta nagy koncentrálással (kidugta a nyelvét, annyira összpontosított). Egy rafiát vágni teljesen más, mint sima papírlapot...