hétfő, február 08, 2010

rohanás

Ma gazdabolti tavaszi kis bevásárlást csináltunk Budapesten.
Reggel korán indultunk, 6 órakor. Márti mami és Frici papa jöttek és ébresztették a lányokat, öltöztették, és leadták a bölcsibe és az oviba. Mi meg 8 óra 20-ra megérkeztünk a célállomásunkra, egy kisebb adag araszolás után, bedugult az Egér út és a Lágymányosi híd is. Tervünk az volt, hogy korábban érkezünk meg. Ám így is sikerült szűk egy óra alatt teljesíteni a bevásárlást. Majd indultunk egy vevő találkozóra. Minden évben a különböző beszállító cégek, partner cégek rendeznek vevőiknek egy ilyen tavaszi szezon előtti találkozót. Na innen 1 óra után sikeredett elindulnunk vissza. Fél négykor már a Szonjáért voltam a bölcsibe és a Lizáért ezután mentünk. Jó lett volna, ha nem kell időre hazaérnünk, mert akkor nem lett volna ez a rohanás. Ám úgy látszik nekünk ez adatott.

- Be kell szerezni egy bébiszittert - Zsolti mindig erre az elhatározásra jut. És kezdek én is hajlani a dologra.

Nincsenek megjegyzések: