Álmosság • Tágulunk, mint a világegyetem...

Napok óta baromi sokáig vagyok fent... hogy miért azt ne firtassuk... a lényeg, hogy bírom, de meddig, majd kiderül... kávékkal tökéletesen működik a dolog... majd méregtelenítek, ha vége lesz a ne firtassuk dolognak... Napközben rámtör sokszor az álmosság... nade, van ez így... Amúgy meg, ami nem öl meg az erősít...
Ez a ne firtassuk dolog amúgy nem titkos, csak nem árulom el..., miről is írok... haha...
(szóval ma ekkor végeztem itt a gépnél... 5 perc blog... és megyek csicsizni)

szóval lányok...
egyik oviban... ügyes, nem sír... Anya én csak biggysztettem kicsit, az elején...
másik itthon... segítségnek...






(na most másnap reggel van... de ehhez a ne firtassuk témához vannak még gondolataim)
A lényege a dolognak, hogy megmondom a kis lelkemnek, hogy legyen szíves legközelebb egy férfi testében szülessen majd újra... egy olyan emberébe, aki grafikával, weblapszerkesztéssel foglalkozik, és baromi jól megél belőle, ő és a családja.
A mai világban fontos a munka, a megélhetés, de nem annyira, hogy a nő párja úgymond csak azzal foglalkozzon nemcsak a munkahelyén de itthon is... és családjára, kicsi feleségére egy szemernyi ideje nem maradjon... de valószínű, hogy ez is erősít, mert nem öl meg. Ezzel minden gyermekes, kétgyermekes családanya így van?... Ja és ha a Zsolti segít nekem egy kicsit, az a vég... minek állok én az útjában, CSAK a felesége vagyok, SEMMI MÁS... nekem kéne alkalmazkodnom mindig hozzá, mert neki mindig annyi tennivalója van... persze, hisz ő keresi a pénzt, abból élünk... hát igen nőnek lenni nem könnyű...
Tágulunk, mint a világegyetem és egyszercsak bekövetkezik egy ősrobbanáshoz hasonló ((ősrobbanás=amiről persze senki nem tud igazából semmit, csak feltételezések vannak)). Majd meglátjuk meddig tart ez a tágulás, meddig bírja a mi kis világunk, főleg az enyém.
Na de félretéve ezt az eszmefuttatást... tanulok, azt, amit szeretnék, ugyan nem Budapesten vagyok és nem ott "tökéletesítem" magam... nade létezik távmunka és az ember NINCS LEGYÖKEREZVE... (Zsolti forszírozta, hogy tanuljam meg a honlapszerkesztést... és jól is tette, mert szeretem ezt, és ez nekem örömet okoz, nehéz, mert két gyerek mellett mi könnyű)
Sajnos nagyon hiányzik az én anyukám... de ő dolgozik még... és KETTŐSZÁZ kilométerre van... (én feladtam Budapestet... itt vagyok valahol... nem baj egyedül is próbálok mindent megoldani... nem szólok semmit, tűrök, tűrök, küzdök...). Menni nem tudunk a lányokkal, mert nem férünk el a lakásban... úgyhogy nekünk szar... akiknek jó, azok nem is veszik azt észre, csak panaszkodnak, NEKEM... (én meg nyelem a könnyeimet...)
uff... ennyi... jaj de jó volt ezt leírni...