kedd, augusztus 25, 2009

bölcsi

kedd
Reggeli közben Szonja ezt mondta: - Én dódozok, te patolsz netem ennivajót.
Ma is 9-11-ig voltunk, de az utolsó fél órában már : -Anya, én haza akartam menni. Gyeje máj.

hétfő
Ma mentünk először a bölcsibe a Szonjával. Elkezdődött a beszoktatás. 9 órától 11 óráig voltunk. Így elsőre tetszett neki, főleg, hogy ott volt a Flórián. Na és a bölcsis gondozónénije a Patti lesz.

Márti mami állandóan az orrom alá dörgölte, hogy hamarabb kellett volna elkezdeni... a nyár elején. Többször megkaptam ezt... de már fél éves korában is megemlítette, hogy be kellene adnom bölcsibe, úgyse tudom szoptatni (na ezt nem véleményezem itt). Én vagyok az anyja. Én döntök a dolgoban 50 százalékban, na és persze a Zsoltié a másik 50 százalék. Mi ezt határoztunk, hogy most.


Szösszenetek bölcsi ügyben
  • nem fogadták még... sok a gyerek
  • Liza műtétje is tisztességesen bezavart
  • nyaraltunk...
  • a beszoktatás folyamatos, egy hosszabb hétvége is felborítja a dolgot

Amúgy Márti mami délelőtti "Liza felvigyázásai" nélkül nem tudtam volna mit kezdjek, hogyan oldjam meg a dolgot, hogyan szoktassam be a Szonját a bölcsibe és legyek ugyanakkor a Lizával is. Zsolti segítségére sok esetben (szinte soha) nem számíthatok. Míg más apukák ilyenkor szabit vesznek ki a munkahelyükön vagy délután mennek be, addig nálunk az nem játszik. Bár lehet, hogy sok helyen a nagymamák jeleskednek ilyenkor... persze ha mindkettő helyben van, akkor értendő a többesszám.
Én mondjuk anyu esetéből indulok ki... ő egyik nagymamára sem számíthatott. Hogy csinálta? Apu segített neki, persze ha tudott. Én is mindig egyedül akarom megoldani a dolgokat... és sokat sírok, kiborulok emiatt, hogy nem megy. Persze hogy nem megy, hiszen egyszerre nem tudok két helyen lenni. Zsolti ekkor mindig megkéri a mamit. És a mami elvállalja. Köszönet neki ezért.

(Én nem merek kérni... csak nagyon fontos dologban... "akkor inkább hagyjuk"... "majd valahogy megcsinálom egyedül"... "az én anyumnak is ment"... "vagy lemondok dolgokról"... és még számos variáció van e téren... és a Zsolti ezt nem érti...)

Nincsenek megjegyzések: