Eljött a mai nap, újra próbálkoztunk a doktor néninél... most mindkét kicsi lánykát teljesen egészségesnek találta... és megkapták a szurit - a kullancscsípés okozta szövődmények ellenit. Oda úton Lizának magyaráztam (öntöttem belé a bátorságot)... - Aki a csaláncsípést kibírja... annak egy szuri meg sem kottyan. A csalánt a jobb kezével - a vadasparkban - jól megfogta... tépni akart belőle egy jó nagy darabot a kis kacsáknak... Ám a szuri, az szuri... síkított... Szonja volt az első... ő is sírt, de halkabban és kevesebb ideig. Hát igen, Liza az Liza... talán ez a nagy hang és érzékenység egy idővel majd alábbhagy... Mikor még kisbaba volt és a rendelőt betöltötte a nagy hangja... olyan kellemetlennek találtam az egész dolgot, hogy csak mi vagyunk ilyen óriási hanggal, ám azóta már hozzászoktam... Az oviban is ő a legnagyobb hangú, ha sírásról van szó... talán nincs is hangosabb gyerek... oroszlánbőgést produkál, krokodil könnyekkel... Eleinte zavart, hogy mindenki minket néz ilyen esetekben... ám már már hozzászoktam... ez van... ő ilyen... hangot ad nem tetszésének...
-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése