hallépcső harmadszor... a nagy lépcső ugrálás és tricikli, bicikli tekerés

Mióta felfedeztük a hallépcsőt azóta próbáljuk bevenni, ám több-kevesebb sikerrel. Először még kopár volt minden és víz is kevés volt a hallépcsőnél... a lányok persze élvezték az egész dolgot, kavicsot dobálni kitűnően lehetett... Majd másodszor sikerült eljutnunk az első hídig, de onnan nem volt tovább... most úgy gondoltuk, hogy már biztosan lement az ár , hiszen jó melegek voltak. Nem. Most még nagyobb volt a víz, mint kb. egy hónapja... csak úgy hömpölygött, zubogott... és csigák sem voltak olyan nagy számmal, mint előző alkalommal. Egy szó, mint száz, sokáig nem időztünk ott... visszafelé megint megálltunk a sátrazó helynél uzsonnázni. Az eredmény, tele pocak és egy tucat szúnyogcsípés.

• (Zsoltival beszéltük, hogy milyen jó lenne egy ottani ismerős, aki hírt ad nekünk mindig a vízállásról, hogy mikor mehetünk arrafelé.
• Meséltem Adélnak a dolgot, ő meg mondta, hogy a barátnője családja 1-2 hete volt a hallépcsőnél és ők eljutottak a célig... Lehet, hogy másik irányból is meg lehet közelíteni az objektumot?)

Szerencsére - persze nem tudtam, hogy nem sikerül eljutnunk a végcélhoz - bepakoltattam a Zsoltival a csomagtartóba a triciklit és a biciklit. Akkor legyen újból a mosonmagyaróvári vár... Betonos út van ott, de nem olyan sok, hogy sokáig ellegyenek a lányok... lépcső, annál inkább... ott elvoltunk egy darabig.

Szonja gesztenyefa levele körülbelül 3 percig bírta...
utána a lányka lefosztotta a szárról a leveleket

Liza meg elbújt a gesztenyefa levele mögé és utána kikukucskált...

A NAGY LÉPCSŐ UGRÁLÁS

Majd a sétálóutcán egészen a fagyizóig eltekertek a kis csajok és vissza a kocsihoz. Egy kis erdő előtti hídnál álltunk le az egyetem épülete mellett. A táv jó volt, jó fárasztás a lányoknak, hogy este hamar bedobják a szunyát.